Senki vagy
2012. október 22., hétfő ∞ 21:42 ~ 0 p ö t y i k e
Az én gondjaim mások gondjaihoz képest jelentéktelenek. Ezt annyiszor megkaptam hogy már kénytelen vagyok elfogadni :]. Az hogy igazából mit érzek ilyenkor én az jelentéktelen. Az a dolog hogy az anyám öngyilkos akar lenni miattam mások számára jelentéktelen. De nekem ezzel kell szembe nézzek nap mint nap. Úgy kell teljesítsek hogy valami történhet eközben, valami olyan dolog amiről én tehetek. Tudom hogy sokat hibáztam, mondhattam volna azt hogy bocsánat, de nem tettem mert mélyen engem is annyiszor megbántott olyan dolgokkal amik után ő sem kért bocsánatot. Szembe kell nézzek ezekkel, közben úgy érzem hogy a barátaim is magamra hagynak, mert nem tudom elmondani ezeket neki, úgy hogy nekik is annyit jelentsen ez a dolog mint nekem. Túl nagy és lehetetlen kérés. 
Mert az én dolgaim soha nem érnek fel azoknak az embereknek a gondjaihoz akikre én felnézek, és a mai napig várom hogy nyíljanak meg előttem. Holott én is tele vagyok titkokkal, és átérzem hogy lényegében ők mit is érezhetnek, hisz én is tele vagyok kételyekkel, elvárásokkal, és félelemmel. Túl kell jussak a holnapon, és a holnaputánon is. Vannak céljaim, amik rám várnak. Tudom hogy én taszítok el mindenkit magamtól, tudom hogy szemrebbenés nélkül másra tudom ezt fogni. De ez mind a tudtomon kívül művelem. A problémák egymásra sorakoznak, és én indítom el mindig a lavinát, és teszek tönkre mindent. Elmondani nem tudom senkinek, és talán nem is akarom, de a legésszerűbb válasz erre az hogy de, nagyon is akarom, de az hogy ezzel valakit is terheljek, az már számomra is borzalmas teher lenne. 

Címkék:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

+ Back to the blog?

bunny skirt
BLOG KÖVETÉSE / FOLLOW
由美; Haniya;  1996 01 02 (17), Hungary, dogs, hedgehog ❤NU'ESTCNBLUE, fashion, books, piercings, tattoo (ahaha i waaaaanttt!!) quotes, EZRA MILLER ❤, friends CINEMA, english german japanese, ASIAN FANATIC, tomboys❤ (SOOOO CUTEE) K/C/T/J POP ROCK, funny, black and red, tales, fun and food!

+
memories
wishlist
Vidámpark
Circle Lens
Gitár
Ecsetkészlet
Virág 2013 nyár
Sikeres érettségi
 Sünit venni
Eladni a parókákat
 Tanszer vásárlás
 Csíkos nadrág
be ma girl
free counters
personal
fantastic
BTS wallpaper made by Haniya
hedgie
photo of my hedgie made by Haniya
making
blogger - Haniya
open - 2012. augusztus 03.
designer - Haniya
browser - FF/GC
resolution - 1280*800
chingu